A berlini nulladik napomat követő első nap a program szempontjából volt nulladik nap. A gyorsítás - accelarator program - csak hétfőn indul. 12.-én egy könnyed városnézéssel nyitottuk meg, és a Social Impact Lab éves partyjával zártuk a napot (és kezdtük a következőt).

A reggelt a megelőző nap vélt vagy valós fáradalmainak kipihenésével kezdtem. Előző este jutott egy kis idő a készletek feltöltésére. Először is pótoltam a hátrahagyott tusfürdőt és betértem egy helyi Lidl-be, ami Jahn szerint a leghatékonyabb kalóriaforrás. Sokan mondják, hogy Magyarországon alacsonyak a bérek, és közben minden drágább, mint a fejlett nyugaton. Sajnos csak részben tévednek. Ami nagyon olcsónak tűnik, az igényes létminimum. Azok a dolgok, amiket a középtávú túlélésre játszó turista venne, baráti áron vannak. Leírok néhány konkrétumot, hogy ne legyek egy azok közül, akik a levegőbe beszélnek. Például a tusfürdő 55 cent volt a Rossman-ban. De ugyanazon a polcon a márkásabb darabok 3 Euro körül mozogtak. A 80-90%-os sertéstartalmú virslik kilónként 4 Euro-ért igazán kedvező volt, répa 49, hagyma 35 centért, a gyümölcsjoghurt kilója is 1.20 alatt van, a 100%-os gyümölcslevek is meg lehet kapni 1 Euro körül (0.89 - 1.20). Igazán jó fogásnak bizonyult az 1.19-es fél literes Salsa szósz is. De! - és itt jön a szembeötlő különbség, ami valószínüleg Jahn-t a második állásába hajszolta - ez mind-mind a legolcsóbb bolt, és a legolcsóbb bolt legalja: minden polcról a legolcsóbb termékek. Aztán jönnek a minőségi, drágább élelmiszerek, már a Lidl-ben is. 3 Euro-s bio narancslevek, meglepő módon a sajtok is 8 Euro-nál kezdődtek kilónként. Szóval jól lehet lakni olcsón, költség-tudatosan. Ráadásul nem is rosszak ezek a termékek, de az a sejtésem, hogy a magasabb fizetésekből könnyen kezdenek el a helyiek 2-3-4-szeres áron vásárolni. Betértem egy henteshez is, ahol 29 Euro-t kértek a sertés-szűzpecsenyéért, de semelyik disznóhús nem volt 15 Euro alatt. Az egyik Social Impactos monta, hogy az embertelen módon tartott ketreces csirke a legolcsóbb hús: meg lehet kapni 3 Euro-ért (egy egész csirke ára), de a boldog, tanyasi csirke halála után tízszer ennyibe, forintosítva 9300Ft-ba kerül (persze lehet azért ilyen magas az ára, mert hagyják büszkén, természetes úton elhullani...)

Ami érdekes volt - bár este 9-kor lehet hogy nem volt a legszerencsésebb a mintavételezés - hogy miközben otthon egy kiló kenyérért is bevásárló kocsival mennek be az emberek az InterSpar-ba, addig itt kosarat sem vettek, tucatnyi terméket is képesek voltak magukhoz ölelve összegyűjteni, és úgy álltak sorban a kasszánál. Nagyon dícsérendő ez a Buy'n'Tiny hozzáállás. Azért én megpakoltam a kosarat, nem azért jöttem, hogy minden nap leszaladjak a közértbe, mégiscsak egy félórás program.

Következő meglepetés a kasszánál ért. Nyújtom a kártyát, ránéz, aztán lesújtó pillantással visszaadja, és csak annyit présel ki megvetéssel az ajkai közt, hogy "Visa". Én rendíthetetlen meggyőződéssel álltam az olcsó kártyaválasztás mellé, és higgadtan fizettem készpénzzel - köszönöm Papa - , hiszen a MasterCard körülbelül a vásárlásom értékével lett volna drágább évente. Csak másnap tudtam meg a szomorú igazságot: a német kereskedők annyira magasnak találták a Master és a Visa tranzakciós költségeit, hogy a helyi bankok bevezettek egy saját kártyát, amit elektronikus készépénznek neveztek el. Élelmiszerboltokban csak ezt fogadják el, így szegény külföldiek könnyen éhen maradhatnak.

A vásárlás után már nem volt kedvem főzni, ezért csak egy joghurtot ettem meg. Aztán másnap reggel a párját, közben a gyorsulásra hangolódva leprogramoztam két matematika feladatot. És így vágtam neki a 40 percesre tervezett sétának. Persze az offline térképet a nagyobb kijelző miatt a tabletemre töltöttem, GPS meg a telefonomon volt, az iránytű pedig egyik eszközben sem mutatott használható értékeket, így a tejfehér borús ég alatt kétszer is irányt tévesztettem, jó másfél kilóméterrel és negyed órával megtoldva a reggeli sétát. De így sem én érkeztem utolsónak az ír söröző elé, ahol bő fél órás csúszással kezdetét vette a program. Nem a sörözőben, hanem a söröző előtt. Mert az utolsó ember, akire vártunk egy skót akcentussal beszélő német idegenvezető volt, aki végighajtotta a csapatot Berlin látványosságain. Utólag bánom, hogy nem fényképeztem, de megpróbáltam keríteni néhány képet, hogy illusztráljam, milyen csalódások értek.

Elvárás	Valóság
A Brandenburgi Kaput mindig hatalmasnak ábrázolják, én a Hősök teréhez és Diadalívhez hasonlóan impozáns, monumentális dologra gondoltam.	E helyet néhány oszlop állt egy tér egyik oldalán, körbeépítve hasonlóan magas házakkal.
A Checkpoint Charlie is úgy élt a képzeletemben, mint egy igazi check-point, sorompók betontömbök, homokzsákból emelt géppuskafészkek.	De igazából csak egy bódé volt, ami ott szomorkodott turistákkal körbefolyatva egy kereszteződés közepén.
És végül a Reichstag, a Call of Duty: World at War zárójelenetének büszke helyszíne. Heroikus, klasszikus zenével aláfestett metál dübörög, miközben a szovjet bajtársakkal bevesszük először a Reichstag előtti épületegyüttest, a szobrok talapazata mögül fedezzük az előrenyomuló seregeket, majd egy utolsó rohammal bevesszük a hosszú lépcsősort.	Nagy lapos, kicsit kikopott felvonulási tér. Se fa, se szobor, se híd, se házak. És a végén néhány nyamvadt lépcső. A kapuig el lehetett volna gurulni a tankokkal.

Azért voltak érdekes elemei is a túrának: az új közigazgatási negyed transzparenciát hangsúlyozó üvegpalotái, a Holokauszt emlékmű - amit mindenkinek magának kell megtapasztalnia, valószínüleg valami baj van velem, de én inkább megnyugtatónak, békésnek és bíztatónak éreztem a labirintust, a többiek azt mondták nagyon nyomasztó volt. A túra végén már nem maradt elég idő a terror kiállításra, a startuppereink egy része padon ücsörögve várta meg, míg végigszaladtunk Lengyelország megszállásának történetén. A lengyelek valószínüleg tudták kívülről, az oroszok rosszul érezték magukat miatta, főleg most az ukrán helyzet miatt, a bolgárokat meg hidegen hagyta. Úgyhogy csak a mi, a Monarchi lánya és fiai jártuk végig Warsaw véres történetét. Miután elbúcsuztunk az idegenvezetőtől következtek az igazi látványosságok. Egy srác az egyik kereszteződésben minden piros lámpánál beszaladt a várakozó autósok elé. Lenyomott a torkán egy negyven centis tőrt, és három késsel zsonglőrködött. Az csak a második előadásánál esett le, hogy hátravetett fejjel valószínüleg nem is látja, hogy mit hova dob. A harmadik előadása után vált világossá, hogy sem ő, sem vátótársa nem kalapozik az autók között - csak kimentek szórakoztatni a népet. A belvárosban felállított sátortábor is említésre méltó eleme volt a túrának.

Ez után következett a program kellemesebb része, kezdve az ebéddel. Először azt hittem, az angolom hagyott cserben amikor a menüt átfutottam. Aztán az alján megtaláltam, hogy mit jelent a V betü. Kiderült hogy trendi vegánnak lenni, örüljek, hogy volt egyáltalán húsétel a belváros elegáns romkocsmára hajazó menzáján. Először kis tartózkodással tettem le a voksomat a főtt marha mellett, de félelmem alaptalannak bizonyult. Ezek a németek tudnak marhát készíteni. Nem spóroltak a hússal. A három ujjnyi vastag szelet omlott a villa érintésére, és mégis ízletes és maradt, pároltkáposzta ágyon, borsos-vörösboros mártásban. Az étterem előtt parkoló vegán propagada autó semmi bűntudatot nem keltett bennem.

Végül megérkeztünk a party helyszínére, az ünnepélyes díjátadót egy kis alapozás előzte meg. Könnyed játékkal kezdtük a vegyülést a helyi social (közösségi/társadalmi) vállalkozókkal. Ez a Social Impact Lab-ban azt jelentette, hogy öt fős véletlenszerűen sorsolt csapatokban kellett egy aktuális társadalmi problémát megoldani, és prezentálni a megoldást. A mi esetünkben a kisorsolt mód a pantomim volt, a probléma pedig a műfajhoz igazodva az olcsó ruhaláncok alacsony árainak negatív hatása a fogyasztói szokásokra, a környezetre és a munkaerőpiacra. Megoldottuk, előadtuk, nem hiszem hogy bárki értette volna, de mi jól éreztük magunkat.

Két órával később megkezdődött a hivatalos program, 100-120 vállalkozó, befektető és politikai döntéshozó előtt mutatkozott be néhány a programokban részt vevő helyi startupok közül másfél perces pitch-ekben. Németül. Így csak néhány szót sikerült elkapni, de az itt is, és az esemény utáni beszélgetéseken is kiderült, hogy nagyon széles spektrumon mozognak a vállalkozások. Volt aki csak most kezdte, voltak komoly termékkel, üzleti modellel és felhasználóbázissal rendelkező startupok, egyéni vállalkozók és csapatok, "hagyományos" mobil appok, és személyes közösségépítő projektek. A legextrémebb talán az idősebbek, mozgásukban korlátozottak számára erotikus szolgáltatásokat szervező hölgy vállalkozása volt. Nem viccelek, ez az escort szolgáltatás társadalmi szempontokból kiemelten hasznos, lehet kattintani.

Aztán jöttek a díjátadások, köszönetek apukának, anyukának, barátoknak, csapattagoknak és persze a szervezőknek. És végül egy vegán büfévacsora. Közben kiderült, hogy van néhány, kifejezetten matematika-oktatást célzó startup a jelenlegi portfólióban, de sajnos csak egy etióp csapattal sikerült összefutnom, de egy hónap alatt remélem lesz módom beszélni a többiekkel is. A sok lelkes vállalkozó közt jobbra balra pattogva végül egy tazmániai bárpultosnál kötöttem ki. Üdítő volt a sok optimista ember után a belőle áradó cinizmus, rögtön otthon éreztem magam.

Éjfél felé lassan elkezdtek szálingózni az emberek, nem sokkal egy előtt én is hazafelé vettem az irányt. Szerencsére nem a legrövidebb, hanem a legszélesebb utat választottam, ezért kaptam egy kis ízelítőt egy nyugat-európai nagyváros éjszakai életéből: kiöregedett pop-punk együttes az eluljáróban, gerilla jelleggel szervezett funk-koncert a vasúti sínek mellett, és persze éjjel nappal nyitvatartó gyrososok. Volt néhány sötétebb alak is, kapucnis lézengő arabok és feketék, alkoholittasan billegő hangosan hadonászó fiatalok, telefonból gangsta' zenére rugozó csoportok. De összeszedtem a bátorságot, és irányba álltam, elindultam egy kivilágítatlan mellékutcán hazafelé. Teljes meglepetésemre néhány sarokkal beljebb derék magasságban nyíló ablakban három fiatal lány dohányzott. Vagy ők voltak Charlie angyalai, vagy jobb a közbiztonság, mint ahogy azt elsőre felmértem. Innentől teljes nyugalomban mentem hazáig.

Az orosz lánnyal még mindig nem futottam össze, de a szennyes és tiszta edények alakulásából sejtem hogy valahol itt ólálkodhat a közelben.